Mai Ige

2010. december 28., kedd

Karácsony

          "Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."    Ézsaiás 55,10-11
         Ezek voltak azok az Ígék, amivel indított Isten ezen az adventi-karácsonyi időszakban a szolgálatra, ezért  örömmel és hálával a szívemben gondolok azokra a gyerekekre, akik között megfordultunk ezen az ünnepen és akik hallhatták Isten üzenetét. Öt óvodában hirdettük "karácsony fényét", aki eljött, mint kisgyermek, hogy világosságot hozzon ebbe a sötét világba.


 Ezek közül az óvodák közül háromba vissztérünk rendszeres heti egy alkalommal hirdetni az evangéliumot. Hála legyen az Úrnak, aki megnyitotta az ajtókat!
         De nemcsak óvodákban volt alkalmunk beszélni a világ világosságáról, hanem Örömhírklubokban is. Itthon nálunk sikerült két alkalmat is megszervezni, egyet az óvodásoknak és egyet a nagyobbaknak. A gyerekek ajándékokat is kaptak, aminek nagyon örültek.


Az itthoni Örömhírklubokon kívül hirdettük az Úr Jézust még Abafáján, Szentpálon, Magyardellőn, Gernyeszegen és a Magvető csoportban. Adja az Úr, hogy az elvetett mag megteremje a maga gyümölcsét és sok gyermeki szív kerüljön közeli kapcsolatba a Megváltóval.