Mai Ige

2010. december 28., kedd

Karácsony

          "Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem."    Ézsaiás 55,10-11
         Ezek voltak azok az Ígék, amivel indított Isten ezen az adventi-karácsonyi időszakban a szolgálatra, ezért  örömmel és hálával a szívemben gondolok azokra a gyerekekre, akik között megfordultunk ezen az ünnepen és akik hallhatták Isten üzenetét. Öt óvodában hirdettük "karácsony fényét", aki eljött, mint kisgyermek, hogy világosságot hozzon ebbe a sötét világba.


 Ezek közül az óvodák közül háromba vissztérünk rendszeres heti egy alkalommal hirdetni az evangéliumot. Hála legyen az Úrnak, aki megnyitotta az ajtókat!
         De nemcsak óvodákban volt alkalmunk beszélni a világ világosságáról, hanem Örömhírklubokban is. Itthon nálunk sikerült két alkalmat is megszervezni, egyet az óvodásoknak és egyet a nagyobbaknak. A gyerekek ajándékokat is kaptak, aminek nagyon örültek.


Az itthoni Örömhírklubokon kívül hirdettük az Úr Jézust még Abafáján, Szentpálon, Magyardellőn, Gernyeszegen és a Magvető csoportban. Adja az Úr, hogy az elvetett mag megteremje a maga gyümölcsét és sok gyermeki szív kerüljön közeli kapcsolatba a Megváltóval.


2010. november 29., hétfő

Advent

Az adni tudás időszaka Jn 3,1-21
A múlt felidézésének időszaka Lk 1,68-79
A jókívánságok időszaka Lk 1,39-55
A jócselekedetek időszaka Mt 25,31-40
A látogatások időszaka Róm 15,1-7
A remény időszaka Jn 14,1-6
A hit időszaka Ézs 55,6-11
Az ígéretek időszaka Gal 3,23-4,7
A gyertyák időszaka Jn 1,9-15
A zene időszaka Zsolt 150
A kapcsolatok időszaka Jn 15,1-11
A tolongás időszaka Lk 10,38-42
Az éneklés időszaka Kol 3,12-17
A családra figyelés időszaka Lk 1,5-80
A díszítgetés ideje Zsolt 118,19-29
A sütés ideje Jn 6,32-40
A szeretet időszaka 1Thessz 3,11-13
Az egyedüllét ideje 2Kor 1,3-7
Az emlékezés időszaka Ézs 25,6-9
A béke időszaka Mt 11,21-30
A vakáció ideje Zsid 4,9-16
A hálaadás ideje 2Kor 9,6-15
Az áldásmondás ideje Ef 3, 14-21
Az ajándékok ideje Ef 2,4-10
Az Istennel való együttlét ideje. Lk 2,1-20

Advent –így várj!

1. Nap. Várj türelmesen és hallgasd Isten üzenetét.
2. Nap. Várj egy percet, mielőtt egy goromba szót mondanál.
3.Nap. Várj a megfelelő időre, hogy tisztázd a családi nézeteltéréseket.
4. Nap. Várj egy picivel többet, mikor mást meghallgatsz, mielőtt megszólalnál.
5. Nap. Várj , és ne siess ki a templomból, tölts időt csendben Istennel, mond el hogy érzed magad.
6. Nap. Várj egy kicsit mielőtt másról elhamarkodott véleményt alkotnál.
7. Nap. Várj, míg megérik az alkalom arra, hogy meglepd a családod.
8.Nap. Várj és szentelj időt a Föld megőrzésére. Ne légy közömbös, kíméld a környezetet.
9.Nap. Várj türelmesen és ma segíts valakinek, aki szellemi vagy fizikai hátrányban szenved.
10.Nap. Várj egy kicsi idővel többet, mikor az este leszáll és élvezd a naplementét.
11.Nap. Várakozz a sorokban (iskola, üzlet) türelmesen. Keresd ebben is az áldást.
12. Nap. Várd meg türelmesen mások utasításait, irányító szavait.
13. Nap. Várj a fölösleges dolgok vásárlásával! Próbálj meg egyszerűen élni.
14. Nap. Várj és hallgasd meg a teremtett világ hangjait, mielőtt egy új napra indulsz.
15. Nap. Várd meg a megfelelő pillanatot, és keresd a lehetőséget, hogy valakit megdicsérj
16. Nap. Várj, és figyeld meg, hogy van-e otthon bármi, amiben segíthetnél, mielőtt kilépsz a házból.
17. Nap. Várj és kérdezd meg a többieket is mit szeretnének nézni a TV-ben mielőtt megnyomod a távirányító gombját.
18. Nap. Várj, és gondolj az éhezőkre, amikor hagynád az ennivalót kárba veszni
19. Nap. Várj, és gondold újra mielőtt követelések sokaságával terhelnéd szeretteidet.
20. Nap. Várj türelmesen minden dologra. Ne követeld az azonnali figyelmet.
21. Nap. Várj és tiszteld mások tehetségét, akkor is, ha azok különböznek a te véleményedtől és ízlésedtől.
22.Nap. Várj mielőtt kirohansz az ajtón, szentelj időt arra, hogy szép napot kívánj szeretteidnek, tanáraidnak.
23. Nap. Várj, és engedj előre valakit az ajtónál. Ne félj attól, hogy olyan valakivel tedd ezt meg,aki szerinted nem érdemli meg a figyelmedet.
24. Nap. Várj és hallgasd csendben a karácsony hangjait, gondolkodj el a karácsony lényegén.
25. Nap. Várj, és az ajándékaid nézegetve imádkozz a szegény családokért.

2010. november 9., kedd

Végre itthon!

        
         Istennek legyen hála, október 25-én végre hazaérkeztünk. Azóta nagyon felgyorsultak az események: résztvettem egy tanfolyamon Szebenben, amely azoknak a tanítóknak szólt, akik óvodásokkal foglalkoznak vagy szeretnének foglalkozni, valamint tanítottam két hétvégén a Gyermekek Evangéliumi Tanítása 1. fokozatú tanfolyamon. Az Úrnak legyen hála a jelentkezőkért:

            A tanfolyam lejárta után (november 20) szeretnénk látogatásokat végezni megismertetve a munkánkat emberekkel, valamint szeretnénk Örömhírklubokat indítani és óvodákba is eljutni az ünnepek alkalmával.

2010. szeptember 12., vasárnap

Újra Nagykároly


            Jelenleg újra Nagykárolyban vagyunk, hogy folytassuk azt a munkát, amit elkezdtünk.
Az utóbbi időszak elég nehéz volt a számunkra, mert a gyermekek nagyon nehezen viselték már az ottlétet. Vegyes érzelmek dúltak bennünk, mert egy részünk kivánkozott haza, másik részünk pedig maradt volna. Főleg azokat a gyermekeket és fiatalokat sajnáltuk otthagyni, ahova nem sikerült találni valakit, aki folytassa a munkát. Hisszük, hogy az elhintett Igemagvak megtermik majd a maguk gyümölcsét.

Szabadság


Lejárt a nyári evangélizációk ideje. Augusztus 21-én hazautaztunk, hogy a gyerekeket a nagyszülőknél hagyjuk és mi továbbutazzunk Moldva Köztársaságba, a munkatársaknak szervezett csendeshétre Chişinău-tól 30 km-re levő keresztyén táborozóhelyre.
Valódi testi és lelki pihenést jelentett számunkra az a pár nap. Délelőtt előadáson vettünk részt, ahol feltöltödtünk, majd egy hosszú szünet következett. Ilyenkor ki lehetett használni az időt beszélgetésre, biciklizés, úszás, teniszezés...A program csak délután folytatódott csoportos beszélgetéssel, imaórával, majd vacsora után következett a szórakoztató est, amikor közös játékokat játszódtunk. Egyik délután Chişinău-t is volt alkalmunk meglátogatni.
Ez volt számunkra az első alkalom, amikor résztvettünk egy munkatársi csendesheten. Nagyon tetszett és pihenten, felfrissülve érkeztünk haza.

Szilágypér


            Isten csodája valósult meg Péren, hisz azt hallottuk, hogy a falu zárkózott, nem nyitottak az evangélium felé. Ezért kevés gyerekre számítottunk. De Isten itt is megmutatta, hogy tud csodát tenni és Ő az, aki tud munkálkodni az emberek szívében. Naponta 60-70 gyermek vett részt az alkalmakon, közöttük magyar és róma gyerekek. Szülők is eljöttek és érdeklődve hallgatták a tanításokat.
            Nagy szeretetet tapasztaltunk az ottani róma gyülekezet testvérnői részéről, akik fáradtsággal nem törődve naponta meleg ebéddel fogadtak bennünket. Igazán értékelték mindazt a munkát, amit ott végeztünk és készek arra, hogy ők is megtanuljanak egyet s mást a bibliai lecke tanításából, hogy folytatni tudják a munkát, amit elkezdtünk. Hálás a szívünk, hogy vannak ilyen lelkes emberek, akik készek tanulni és munkálkodni az Úrért.

Szántó

Isten csodálatos vezetését tapasztaltuk Szántóval kapcsolatosan. Mivel ott ismertük a református lelkészt és feleségét, megbeszéltünk egy időpontot amikor megyünk megtartani az evangélizációs hetet a faluban. Ez volt a mi tervünk. De Isten terve más volt. Ő átirányitott bennünket a rómákhoz, akik a falu szélén, egy félreeső réten, szegényes viskókban laknak. És megtapasztaltuk Isten áldásait ezen a héten. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, bár nem tudtak olvasni, nagyon gyorsan megtanulták az énekeket, aranymondásokat. A felnőttek is résztvettek ezeken az alkalmakon és igazi áldásnak tartották, hogy Isten Igéjét hallgathatták.

2010. augusztus 5., csütörtök

Băseşti-i Tábor

         Július 19-24 között szatmári munkatársainkkal, Barnával és Jutkával táboroztunk. Gyerekek 36-on voltak különböző Örömhírklubokból. Gyönyörű időt fogtunk ki, egész héten sütött a nap, talán egy nap esett egy kicsit az eső. Mindnyájan nagyon élveztük az ott töltött időt, hisz volt részünk mindenféle élményben: közös imádság a gyermekekkel, éneklések, vetélkedők, közös kézimunka és sok más. Mondhatom, hogy egy áldásos hétben volt részünk mindnyájunknak.




 























Szaniszló – Nagykároly (Gyülekezet környéke)

Ahogy hazajöttünk a táborból, a következő héten július 26-30 között két helyen is tartottunk szabadtéri evangélizációt. Délelőtt Szaniszlón róma gyermekek között voltunk, ahol sok szép élményben volt részünk. Mindennap kb. 40-45 gyerek jött el az eső ellenére  és nagyon figyelmesek és lelkesek voltak. Mi nem látunk be az Ő életükbe, de hisszük és reméljük, hogy az elhintett mag megtermi a gyümölcsét a maga idejében.

Délután Nagykárolyban, a gyülekezet közelében, a volt 4-es iskola udvarán tartottuk az evangélizációt, ahol 9-10 gyerek vett részt az alkalmakon. A legtöbb közülük már jár a vasárnapi iskolába, amit nemrég indítottunk be. Ezek a gyerekek nagyon vágynak ezekre az alkalmakra és szeretettel, kedvvel jönnek mindig vasárnap délután. Volt egy közös szolgálatunk is a gyülekezetben, egy bemerítési ünnepségen énekeltünk.

Körtvélyes

Ezen a héten augusztus 2-6 között is két helyen szerettünk volna evangélizációt tartani, de csak az egyik helyen sikerült megtartani, úgyanis itt a környékünkön, a háztömb mellett a gyerekek nem jöttek el.
Minden délelőtt Körtvélyesre járunk, ahol egy nagyon nehéz gyermekcsoporttal kell foglalkozzunk. Ezek a gyerekek sokat izegnek – mozognak, beszélgetnek és időnként még verekedésre is kerül sor közöttük. Nem igazán tudják mit jelent fegyelmezetten ülni és végighallgatni valakit. Örömmel tapasztaljuk viszont, hogy ahogyan közeledünk a hét vége felé, kezdenek fegyelmezettebbek lenni. Hisszük, hogy az Ő életük is megváltozhat az evangélium hatására.Csodálatos volt megtapasztalni, hogy Isten le tudja csendesiteni még a legzajosabb gyerekeket is és bölcsességet tud adni az ilyen nehéz helyzetekben. Ma már nagyon figyelmesek voltak és aktivak.

2010. július 17., szombat

Nagykároly



Gyakorlati évünk utolsó állomására érkeztünk, ahol 4 hónapot fogunk időzni. Isten csodálatos gondoskodását, szeretetét tapasztaljuk az itteni kis közösség által. Meleg, szeretetteljes fogadtatásban volt részünk a kis, csupán 20 tag körüli gyülekezet részéről, akik befogadtak a körükbe. Nagyon jól érezzük magunkat közöttük.
Elkezdtük a szolgálatot, ami szabadtéri evangélizálásból áll Nagykárolyban és a  környező  falvakban. Ezekből szeretnék egy kis ízelítőt megosztani :

Terem

   Teremen az átlag gyermekek száma 65 volt.Többnyire róma gyerekek vettek részt az alkalmon, de jöttek magyar, sőt román gyerekek is. Kis tipegőket is hoztak és a szülők  a rácsos kapun keresztül lesték, hogy mi történik a kis gyülekezet udvarán. Időnként nagyon fárasztó volt az alkalmat megtartani, mert a gyerekek mozgékonyak, beszédesek voltak. Hála az Úrnak akadt segítség is és ilyenkor a fegyelmezés problémája meg volt oldva. Egy róma testvér a gyülekezetből néha részt vett az alkalmakon és csendesítette a nehezen csendesíthető gyermekeket.
Hisszük, hogy a nehézségek ellenére Isten Igéje munkálkodni fog a gyermekek életében és megtermi a maga gyümölcsét.


Nagykároly- Uzinei negyed
Egy hívő róma család segített kiosztani a meghívókat ebben a negyedben, ahol többnyire rómák laknak, de nemcsak. Nyitott, melegszívű emberekkel találkoztunk itt. A szülők is időnként eljöttek hallgatózni . A gyerekek minden nap az út szélén lelkesen vártak versengve azon,hogy ki segítsen cipelni a táskát, a gitárt.16-18 gyerek vett részt ezeken az alkalmakon. Az első nap már lelkigondozásra jött a hívő házaspár nagyobbik lánya, mert szerette volna szívébe fogadni az Úr Jézust. Nagyon hálás azért, hogy az Úr Jézus meggyógyította az édesanyját, aki a halálán volt, és szeretné egész életét Neki ajándékozni.
 Igénylik, hogy tovább is folytatódjanak az alkalmak. Ha Isten megsegít szeptembertől tovább folytatjuk egy héten egyszer ezeket az alkalmakat.




Tasnád
Itt is róma gyerekek között volt alkalmunk hirdetni az evangéliumot. Első nap 80 gyerek gyűlt össze nagy meglepetésünkre. A további napokban váltakozott a létszám, de a legkevesebb az 55 gyermek volt. Annak ellenére, hogy ilyen sokan voltak, nem volt olyan nagy gond a fegyelmezéssel. Három közülük való tanító is segített nekünk a gyermekek fegyelmezésében. Sok fiatal is eljött, akik néha hallgatóztak, néha csak szórakoztak, de bennünk megfogant a vágy, hogy indítsunk majd nekik is egy ifjúsági alkalmat. Ha az Úr megsegít szeptembertől beindítanánk.

Nyári Missziós Felkészítő


Július 14-17 között megtartottuk a nyári misszionáriusok felkészítőjét Marosszentkirályon, ahol 9 lelkes fiatal vett részt. A tanfolyam célja az volt, hogy felkészítse a fiatalokat a gyerekek közötti evangélizálásra a nyár folyamán. Úgy gondolom mindnyájunk számára áldásos alkalmak voltak, mindenki meggazdagodva tért haza és lelkesen, hogy minél hamarabb szolgálhasson a gyerekek között.

2010. június 5., szombat

Itthon

Jelenleg itthon vagyunk két hétig. Látogatunk, és közben készülünk a Nyári misszionáriusok felkészítőjére június 14-17 között Szentkirályon, ahol szeretnénk Isten eszközei lenni abban, hogy a fiatalokat lelkesítsük és megismertessük a gyerekek evangélizálásának a szükségességét velük.

Déva

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..."(Róma 8,28)

A fenti Ige üzenete és gyakorlati megtapasztalása kísért végig ezen az utazáson. Nehéz időszak volt ez a számunkra, hiszen próba alatt voltunk, de annál inkább megtapasztaltuk Isten hűségét és hatalmas erejét az életünkben. Anyagi nehézségek miatt nem tudtunk sok helyre elmenni, eléggé helyhez voltunk kötve. Dévától 20 km-re laktunk egy szép udvaras házban. A gyerekek számára nagy élvezet volt, hisz egész nap a szabadban játszódtak és persze az étvágyukkal sem volt gond.Nagy élvezettel keresgélték a "csigabigákat" és figyelték őket.Anyagi nehézségeink mellett "beköszöntött" a betegség is: én nagyon legyengültem, sokat kellett pihenjek, Naomi bellázasodott, Abigail meg nagyon fájtatta a fülét és ő is belázasodott. Ebben a helyzetben egyedüli megoldás az imádság volt, és az valóban hatott. Az Úr küldte a "mannát"a mi számunkra, újra bebizonyítva, hogy Ő hűséges az övéihez, és áldott orvosként is ott volt, válaszként imáinkra mindhárman helyrejöttünk.
Hatalmas Istenünk van!
Csodálatos dolog Istenünknek a kezében lenni és Rá hagyatkozva élni.
Javunkra vált a nehézség, mert Isten egy olyan helyzetbe helyezett újra bennünket, amikor semmilyen más megoldás nem volt, csak az, hogy Hozzá fordulunk.A baj az, hogy sokszor, amikor vannak emberi megoldások a kéznél (gyógyszer, orvos), akkor mindig azokhoz fordulok először és ha semmi nem segít, marad az ima. De ennek nem így kell lennie! Isten meg akarja tanítani nekem, hogy mindig, minden helyzetben először Hozzá forduljak.
Hálás vagyok Istennek, hogy nem mond le rólam, hanem tanítani, formálni akarja az életemet.

2010. május 22., szombat

Szülinap


 Kedden lejárt a szülinapozás.Abigail nagyon izgatott volt, hiszen már régóta várta ezt az alkalmat, mert ő nagyon szereti a társaságot. Az idén úgy döntöttünk, hogy az Örömhírklub keretén belül ünnepeljük meg a szülinapját. A rendszeresen járó gyerekeken kívül még meghívhatta azt, akit ő szeretett volna. 9 gyerek jött el és mondhatom, hogy egy áldott alkalom volt mindnyájunk számára. Én nagyon kifáradtam a készülődésben, két tortát is sütöttem és programmal is készültünk. A torták nagyon gyorsan elfogytak, nem kellett amiatt aggódjak, hogy mit fogok a maradékkal csinálni, és hisszük, hogy a program is a gyerekek áldására volt.


Azt akartuk, hogy a gyerekek ezen az alkalmon is hallják az evangéliumot. A "6 csodálatos dolog" című bibliai lecke keretén belül a legnagyobb ajándékról beszéltünk, amit Isten nekünk adni akar, és ez az örök élet. Az örök élettel együtt még sok más dolgot is kapunk: pl.Isten családjába születünk bele, tiszta szívet, az Úr Jézus lakozást vesz bennünk, a Szentlélek ajándékát, őrző angyalt, és a nevünk be lesz írva az Élet könyvébe.

Hisszük, hogy az elhintett Igemag a maga idejében megtermi gyümölcsét. De nem hiányzott az éneklés, játszás sem.

2010. május 14., péntek

Gyakorlati időszakunk tapasztalatai

Ebben az évben főként az utazások és tapasztalatszerzés képezik életünket és szolgálatunkat. Az ország különböző részére, más-más munkatárshoz utazunk, hogy megfigyeljük munkájukat, szolgáljunk és formálódjunk. Íme egy kis ízelitő:

Szeben (február 1-28)
Gyakorlati időszkunkat irodai munkával kezdtük, amikor is betekintést nyerhettünk az irodán dolgozó munkatársaink életében. De nemcsak betekintettünk az ő életükbe, hanem segíthettünk is nekik: levelekre válaszoltam, Zoli irodalmi anyagokat csomagolt. Két hét irodai munka után, két hét intenzív tanulás következett a számomra, ugyanis elvégeztem egy tanfolyamot, amellyel lehetőségem lesz gyerektanítókat tanítani. Zoli a gyerekekre vigyázott és így a tanulásra tudtam összpontosítani. Csodálatos férjem van.  Nagyon sokat tanultam  ezen a tanfolyamon és ég a vágy a szívemben, hogy minél több embernek továbbadjam a tanultakat.


Ploieşti
(március 15-27)
Két hetet tartozkódtunk ebben a városban és volt részünk különböző élményekben. Nagyon zsúfolt volt a programunk, sok ÖHK-t, tiniklubot és főleg sok gyülekezetet látogattunk meg. Egy nagyon szép élmény volt, amikor részt vehettünk az ottani bizottság gyűlésén, ahol több gyülekezet képviselői rendszeresen találkoznak és segítik a helyi munkatársat a gyerekmunkában(szervezés, támogatás, ötletek). Odaadó emberek, vasárnapi iskola tanítók, akik a szívükön viselik a gyermekek sorsát szintén találkozást szerveztek annak érdekében, hogy megtárgyalják, hogyan tudnának szolgálni a gyülekezeten kívül, hogyan tudnának még több gyereket elérni az evangéliummal. Öröm volt számomra a gyerekek között szolgálni és öröm volt látni, hogy közöttük is vannak szolgáló lelkek, akik felénk is szolgáltak.

Húsvét
Az ünnepek alkalmával két hetet töltöttünk itthon, ami nagyon jót tett mindnyájunk számára, de főleg a gyerekeknek. Olyan jó itthon lenni, mindnyájunk számára igazi feltöltödés. Alkalmunk volt hirdetni a feltámadás örömüzenetét is több helyen :Fintaházán, Héderfáján, a megyei kórház hematológiai osztályán.

Azért imádkozunk, hogy az elhintett Igemag megteremje a gyümölcsét a gyermekek életében.

Szeben (április 14-16)
Újra Szeben, de most egy nagyon rövid időszakra. Tanfolyamon vettünk részt, a táborvezetők felkészítőjén, ahol nagyon sok ötletet hallottunk kézimunkából, játékokból. Szeretnénk felhasználni, mindazt amit tanultunk, hogy a jövőben még érdekesebbé tegyük a gyerekek és tinik táborozási időszakát.

Nagyvárad (április 18-25)
 Csak egy hetet töltöttünk Váradon, de élményekben gazdagon tértünk haza.



Alkalmunk volt tanítani a gyerekeket árvaházban, Örömhírklubban, valamint bizonyságot tenni róma gyülekezetekben és még arra is jutott idő, hogy kiruccanjunk Felixre és megnézzük a tavirózsákat, ami a gyerekek számára lenyűgőző volt.
Dániel a békákat keresgélte, de nem nagyon talált. Végül a nagy keresgélés közben egyszer csak rábukkant egyre.

A Váradon töltött idő igazi felüdülés volt a számunkra, mert végre magyar nyelven taníthattunk és a gyerekek is nagyon örvendtek, hogy értik a beszédet és anyanyelvűkön beszélhetnek.

Arad (május 4-13)
 Isten sok áldást tartogatott a számunkra itt is és sok mindent láttunk, tapasztaltunk. Számomra példaértékű az, ahogyan Aradon sok önkéntes végzi a szolgálatot a gyerekek között. Nem sajnálnak időt, pénzt fektetni abba, hogy a gyerekek halljanak az evangéliumról. Több önkéntes munkájába betekinthettünk és hirdettük mi is az evangéliumot. Egy keresztyén iskolában 200 gyereknek hirdettük az Igét.



Jelenleg itthon tartozkódunk egy hetet és látogatásokat végzünk bemutatva másoknak a munkánkat. Minden utazás után hazajövünk és egy hetet feltöltekezünk, hogy azután újra induljunk a következő állomásra. A gyerekek nehezen bírják a sok utazást, mindig várják, hogy újra itthon legyünk, a saját kis kuckójukban.
A lányok szülinapjának a megünneplésére készülődünk....