Éppen imaórára rohantam (Csilla)
(igen, rohantam, mert hosszú az út és
késésben voltam) zuhogó esőben, amikor különböző gondolatok kezdtek
elárasztani. Az egyik ilyen gondolat az volt, hogy vajon megéri-e elmenni ilyen
zuhogó esőben? Mi lesz, ha csak egyvalaki jön el? És elkezdtem beszélgetni az
Úrral. Eszembe juttatta régi idők hívő embereit, misszionáriusokat, akik nem
törődtek az esővel, széllel, nehézségekkel. Ők a céllal törődtek és mindent
megtettek annak érdekében. Megszégyenültem. Végül megérkeztem. Egyedül voltam.
Az ajtó be volt zárva. Vártam. Fáztam, mert a lábam át volt ázva. Nem jött
senki. Már nem gondolkoztam azon, hogy megérte-e vagy sem, nem háborogtam, nem
nehezteltem, amiért nem jött senki, csak egyszerűen hálát adtam, mert szólt az
Úr. Sok mindenre rámutatott útközben. És végülis ezért megérte.
Mindig megéri, amikor az Úr
ügyéről van szó. Az Ő Ígéjében azt olvassuk: „Mert a hol ketten vagy hárman
egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Szükségem van az imádságra.
Szükségünk van az imádságra. És szükségünk van egymásra, hogy biztassuk egymást
az imádságra és imádkozzunk egymásért.
Corrie ten Boom írja: "Amikor
egy keresztyén megszűnik közösségben lenni más keresztyénekkel, az ördög
mosolyog. Amikor megszűnik olvasni a Bibliát, az ördög kacag. Amikor megszűnik
imádkozni, az ördög kiált örömében.”
Egy csodálatos imameghallgatásban
volt részünk az utóbbi időben. Szükségben voltunk. Már a tavasz is megérkezett és
rohamosan közeledett a nyár mi pedig még téli gumikkal jártunk az autóval. Mit
tegyünk? Hát persze, imádkoztunk. Az Úrral megosztottuk szükségünket. És Ő
válaszolt. Egy ismeretlen által. Számunkra ismeretlen, de Neki nem. Ő ismeri
gyermekeit és felhasználja őket. Kaptunk négy új nyári gumit. Csak úgy,mert Atyánk tudta, hogy
arra van szükségünk. Áldott legyen az Úr
ezért. Ő látta a szükséget és Ő töltötte be. És ez így van jól.
És most már naptár szerint itt a
nyár. Ezen a nyáron is sokszor leszünk frontvonalban a harctéren, az
ellenség támadásának célpontjában, ezért
most hozzád is fordulunk, kedves imádkozó testvér, hogy harcolj velünk együtt,
mellettünk, hogy győzni tudjunk. Tőled is függ a mi győzelmünk. Izráel népe is
addig volt győztes, amíg Mózes tartotta a kezét. Izráelben nem volt erő
megállni az ellenség előtt. Mózesre, Áronra és Húrra volt szükség, mert ha
Mózes abbahagyta az imádkozást, ezzel Isten népét végveszélybe sodorta. Ha
megszűnik az ima, vége a győzelemnek.
Szeretnénk megosztani veled nyári terveinket azért,
hogy velünk együtt harcolhass és így közösen győztesek lehessünk.
Július 8-13: Gyerektáborunk lesz Ratosnyán,
ahova 35 különböző felekezetű, különböző hátterű gyerekkel készülünk menni
Július 15-20: Az idén Aradon lesz megszervezve az
Örömhír Románia számára projekt, ahol sok szabadtéri evangélizáció lesz
szervezve. Zoli vesz részt ezen a heten, mi itthon készülünk a tinitáborra, ami
július 22-27: lesz ugyancsak Ratosnyán.
Augusztus 5-10: Köröstárkányba hívtak segíteni egy
tábor levezetésében. HA az Úr megsegít ezen a héten ott leszünk
Augusztus 15-24 között fiatalokkal megyünk
táborozni a Bucsinra.
Köszönjük, hogy imádkozni fogsz azért, hogy az Úr
gazdag áldása legyen rajtunk a táborok ideje alatt és sok gyermek, tini szívet
megérintsen és megváltoztasson.
„Ne akkor imádkozz, amikor kedved van. Legyen
megbeszélt találkozód az Úrral, és tartsd ahhoz magad. Az ember akkor erős,
amikor a térdein van.” —Corrie Ten Boom
Szeretettel, a Schuller család
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése