Nagyon sok módja van annak, ahogyan egy történetet elmesélhetünk a gyerekeknek. Függ, hogy milyen központi igazságot válszatunk, vagy hogy kinek a szemszögéből meséljük el. Szeretnék egy kis segítséget nyújtani azoknak, akik ovisokat tanítanak azzal, hogy bemutatom azt, hogy az idén én hogyan tanítom a húsvéti történetsorozatot.
1 Kezdő tevékenységként a következő játékot alkalmaztam: egy labdát, paszulyos zsákot, (kinek mi van) egy gyereknek odadobom és ő el kell mondja a nevét. A többi
gyerek kórusban mondja: az Úr Jézus szereti_________.A gyerek visszadobja a
labdát, zsákot és én egy másik gyereknek dobom. Ezután közösen elénekeljük a Jézus szeret
minden kicsi gyermek kezdetű éneket.
Aranymondás: Zsolt 69,31
Bevezetés: Amikor valaki
szép dolgokat mond rólad, ezek dicséretek. Milyen dicséretet kaptál eddig?
–megdicsérem őket
Isten is szereti, ha megdícsérik. A Biblia azt
tanítja, hogy mi is kell dicsérjük Istent.
Bemutatás: A Bibliában
található mondatokat úgy nevezzük, hogy Igeversek. Minden Igeversnek van egy
címe, ahol megtalálhatjuk. A mai Igevers címe:Zsoltár 69,31
Mondjuk el
háromszor rázva a kezünket magunk előtt, lennebb és fennebb.
Felolvasom a
Bibliából.
Magyarázat:”Isten
nevét dicsérem...”-dicsérni azt jelenti,
hogy szép dolgokat mondsz valakiről. Ez az Igevers elmondja, hogy dicsérnünk
kell Istent. Dicsérem Istent, mert Ő a teremtő. Dicsérem istent, mert Ő
hatalmas. Dicsérem istent, mert Ő szent. Dicsérem Istent, mert Ő szeretet és
szeret engem. Dicsérem Istent, mert megbocsátotta a bűneimet.
„énekekkel”-a
dicséretünket énekkel fejezzük ki
KiN:Minden ember ezen a földön kell dicsérje Istent.
Neked is dicsérned kell Őt.
KIM: Dicsérd Istent, mert a gyermeke lehetsz
A történet elmesélése előtt pálmaleveleket színeztünk, amiket felhasználtunk a történet mesélése közben.
A bibliai történetet a szamár szemszögéből meséltük el és nagy tetszést aratott a gyermekek között.
A történet elmesélése után ők is beleélhették magukat a szamár szerepébe.
A következő játékokat játszottuk:
Szamaragoljunk!
A gyerekek párt választanak. Egyedüli kikötés, hogy a
saját súlycsoportjukból válasszanak. :) Játsszák azt, hogy hol az egyikük, hol
a másikuk a szamár, aki a térdein mászva cipeli a társát. A játékvezető síppal,
vagy tapsszóval, esetleg a háttérzene megállításával (ez lehet bármelyik
virágvasárnapi ének) jelzi a helycserét.
Egy másik játék, amire nem jutott idő mindenhol, de nagyon élveztek a gyerekek:
Szamár farka
Táborozások, születésnapi zsúrok kedvelt játéka a Találd el a szamár
farkát című játék. Röviden az a lényege, hogy egy plakátméretű farkatlan
szamárnak próbálják a gyerekek külön-külön visszaigazítani a kallódó farkát,
mindezt úgy, hogy be van kötve a szemük, és előzőleg alaposan meg voltak
forgatva. Aki a legközelebb tűzi a
farkat a kijelölt ponthoz, az a győztes.
A mókás helyekre biggyesztett farkak a legtöbb korosztály mulatságára
szolgálnak. A játékot tetszés szerint lehet ismétlő kérdésekkel kombinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése