Egy kis félelemmel a szívemben indultam el erre a táborra, mert ez volt a z első tábor, amit teljesen magunkra szerveztünk. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy buzgó tanítókat adott mellénk, akik sokat segítettek a tábor szervezésében és lebonyolításában.
A mi gyermekeinkkel együtt 50 gyerek vett részt a táborozáson. A tábor témája: Az Isten szerinti élet volt. Arra próbáltuk rávezetni a gyerekeket, hogy Isten meg akarja változtatni az életüket és egyedül Jézus Krisztus által lehetséges a változás.
Az Úr gyönyörű idővel ajándékozott meg egész tábor ideje alatt, aminek szívből örültünk és ki is használtuk. Így lehetséges volt minden este tábottűzet gyújtani a gyerekek örömére. Különös gondok nem voltak a táborban, sőt meglepően fegyelmezettek voltak a gyermekek és nagyon szorgalmasok.
A gyerekek közelebb kerültek egymáshoz és az Úr Jézushoz e tábor által és hiszem, hogy amit itt hallottak és tapasztaltak végigkíséri majd őket életük további részében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése